Minden, amit érdemes tudni a komplex tűzvédelemről
A tűz elleni védekezést, azaz a tűzvédelmet az 1996. évi XXXI. törvény határozza meg. Mely szerint a tűzvédelem nem más, mint a tűzesetek megelőzését, a tűzoltási feladatok ellátását, a tűzvizsgálatot, illetve ezek feltételeinek biztosítását jelenti. A komplex tűzvédelem pedig tulajdonképpen ezek összeségét jelentő tevékenységek összessége.
Magát a tűzvédelmet tulajdonképpen akár közfeladatnak is tekinthetjük, hiszen egy-egy tűzeset nem csupán a tűz keletkezési helyére jelent veszélyt. Gondoljunk csak bele, hogy a tűzesetek azok közvetlen környezetében élők, tartózkodók számára is veszélyforrást jelentenek. Éppen ezért óriási hangsúly tevődik a különféle gyárak, üzemek, vállalkozások által elvégzendő tűzvédelmi feladatokra.
Komplex tűzvédelem – számos részfeladat egy cél érdekében
Ahogyan azt maga az elnevezés is tükrözi a komplex tűzvédelem semmi esetre sem tekinthető egyetlen egy feladatnak vagy éppen kötelezettségnek. A komplex tűzvédelem magában foglalja egyrészt a hazai és nemzetközi előírásoknak, szabványoknak megfelelőan három speciális szakterületet úgy, mint tűzmegelőzés, tűzoltás és tűzvizsgálat. Ugyan ez a három szakterület a gyakorlatban elkülönül, mégis egymásra hatásuk szakmai szempontból megbonthatatlan.
A fenitek értelmében a komplex tűzvédelem kiterjed a szükséges tűzoltó készülékek, tűzoltó berendezések biztosítására, karbantartására, továbbá azok időszakos felülvizsgálatára. Illetve magában foglalja a tűzvédelmi táblák és feliratok telepítésének és üzemeltetésének feladatait is.
Komplex tűzvédelem – megbízhatóság és szakérelem
Vállalkozásunk megfelelő szakértelemmel áll új és régi partnereink szolgálatára komplex tűzvédelem szolgáltatásunk keretein belül is. Cégalapításunk óta eltelt több, mint húsz év alatt kelő tapasztalatra tettünk szert a tűzvédelem valamennyi területén. Míg kezdetekben jellemzően tűzoltó készülékek ellenőrzésével, javításával és felújításával foglalkozunk addigra ma már a tűzvédelem szinte valamennyi területén megtalálhatóak vagyunk. Munkatársaink egytől-egyig magasan képzett, megfelelő gyakorlattal és szakértelemmel rendelkező szakemberek, akik szakmai tanácsadásaink keretein belül segítik megrendelőinket.
Tevékenységeinket folyamatosan bővítettük, igazodva a piaci igényekhez, illetve megrendelőink elvárásaihoz. Ahogyan azt korábban említettük ma már nem csupán tűzoltó készülékekkel foglalkozunk, hanem komplex tűzvédelemmel és munkavédelemmel is. Szakértelmünknek köszönhetően professzionális megoldásokat kínálunk üzleti partnereink számára a komplex tűzvédelem valamennyi területén.